Dió ismertető
2006.07.02. 07:46
Dió
A nálunk termesztésben lévő közönséges diót az ókori görögök valószínűleg Prezsiából szerezték. A görögöktől került a mag Rómába, ahol először Jovis Galans vagy Jupiter makkja néven nevezték, és valószínűleg innen ered a Juglans név. A Juglans regia Itáliából terjedt el Európa többi országába.
A dió Magyarország egész területén megtalálja a szükséges életfeltételeit, vagyis egyedi fákat vagy ligetes tájgyümölcsöket bárhová ültethetünk. A gazdaságos árutermesztéshez azonban maradéktalanul ki kell elégíteni a termőhellyel szemben támasztott igényeit. Hazánk területe a dió természetes elterjedési területének északi határához közel van, ezért a hűvösebb országrészek alkalmatlanok üzemi diótermesztésre. A nyugalmi időszakra jól felkészült fák a téli fagyokat károsodás nélkül elviselik. A késő tavaszi fagyokra a korán fakadó fajták fokozottan érzékenyek. A dió a túlzott nyári hőséget is nehezen viseli, főként ha ez szegényes vízellátással párosul. Emellett a dió a nagyon fényigényes növények egyike. A dió természetes előfordulása a folyók felső folyásának árterében van. Jellegzetes folyókísérő növény, ebből eredően fokozott vízigénye meghatározó jellegű a termesztésben. Évi vízszükséglete 800-1000 mm. A dió a mélyrétegű, levegős, jó vízgazdálkodású talajon fejlődik kielégítően.
A diót először magoncként termesztették, az oltást Franciaországban alkalmazták elsőként. Szinte közismert az a megállapítás, hogy a diófa természete folytán minden céltudatos beavatkozás nélkül is szép, szabályos koronát nevel. Szentiványi szerint a Juglans regia a Király dió népies elnevezést azért kapta, mert koronáját hatalmassá fejleszti, hogy a környezetében élő egyéb növények rovására egyre nagyobb területen biztosítsa saját létfenntartását. Hosszú időszak, gyakran 12 év szükséges a fa teljes méretének kialakulásához. A természetes körülmények között fejlődő korona erősen elsűrűsödik és a termést csak a hosszú felkopaszodott vázágak végén hozza.
A diót hosszú ideig magról szaporították és az első állományszerű üzemi ültetvényeket és magoncokból létesítették. A fák későn fordulnak termőre és nem mindig örökítik az anyafa előnyös tulajdonságait. Ezért mindenképpen oltványokat kell telepíteni.
Szentiványi szerint a diófa mélynyugalmi ideje viszonylag rövid, általában január elején befejeződik, de a kárpáti fajtakörhöz tartozó fajták csak nagyon hosszú téli felmelegedések után érzékenyek a téli lehűlésekre. Aminél késöbbi fakadású fajták előnyösebbek, mert így nagyobb valószínűséggel elkerülhetők a késő téli fagyok.
A dió termése hazánkban a következő formákban értékesülhet: - dióbélként, amikor az áruértéket csak a csonthéjban levő bél külleme és beltartalmi értéke határozzák meg, - héjas dióként, amikor a termés külleme, a héj tetszetősége is számít, - zöld dióként, amelyhez előnyös a csonthéjképződés előtt minél nagyobb termésméret.
A csonthéj felülete szerint finoman erezett (Milotai 10), rajzolatos (Alsószentiványi 117) és dudoros (Tiszacsécsi 83) kategóriákat lehet elkülöníteni. Idézet: Dr. G. Tóth Magdolna: Gyümölcsészet c. könyvéből.
A meszes, mély rétegű, tápdús talajt és a késői fagyoktól védett fekvést kedveli. Ilyen helyen hatalmas koronát nevel, és igen hosszú életű lesz. A gyümölcs szedését akkor kezdjük, amikor a termőburok felreped és termése földre hullik. Nagy különbség van a magonc és oltvány dió között. A magoncdió 10 év múlva fordul termőre, az oltvány viszont az ültetés után a 3-4. évben.
Az oltvány további előnye, hogy fajtájaazonos lesz a termése.
Alsószentiváni 117
Az állami elismerés éve: 1976. Szeptember közepén-végén szüretelhető. Béldióként és héjas dióként is egyaránt értékesíthető. Termése nagy, könnyen törhető és tisztítható, 48-51%-os béltartalommal. Erős növekedésű, koronája kezdetben kissé feltörekvő, késöbb szétterülő. Korán termőre fordul, bőtermő és jó a termésbiztonsága. Mivel későn fakad, ezért a késő tavaszi fagyok nem károsítják. Az egész ország területén telepíthető és valamennyi termesztőtájra javasolható fajta.
Milotai 10
A tiszaháti termesztőtájban, Milotán szelektálta Szentiványi Péter. 1963 óta szerepel a nemzeti fajtajegyzékben. Szeptember végén érik. A legkiválóbb héjas és béldió. Nagy, gömb alakú, világos színű. Könnyen törhető és tisztítható. Béltartalma 47-52%. Növekedési erélye közepes. Korai, de vontatott fakadású. Kis százalékban a csúcsrügy alatti rügyekből is fejleszt terméseket. Termőképessége és termésbiztonsága jó. A késő tavaszi fagyok ritkán károsítják, mert a fiatal hajtások fagytűrőek. A legkiválóbb áruértékű árufajtánk, amelylegeredményesebben a szelektálási körzetében termeszthető.
|